Hallottak valaha szlovákiai magyar rendezvényen olyan beszédet, amelynek a központi témája az volt, hogy több mosolyt az arcokra, több vidámságot az utcákra, több boldogságot a szívekbe? Mert én, nem. Senkit sem érdekel, hogyan érezzük magunkat. Azt várják el tőlünk (és mi is azt várjuk el magunktól), hogy hősies pózokba feszülve éljük az életünket, valamiféle komor daccal szegülve szembe a barátságtalan külvilágnak.

Persze időnként – leginkább választások előtt – beszélnek nekünk a szebb jövőről, gazdaságfejlesztésről, meg hasonlókról. Szerintem pont fordítva működik. Először boldogabb közösséggé kell válnunk, az meghozná a gazdasági fellendülést is. Ráadásul egy boldogabb közösség, könnyebben éli túl a megpróbáltatásokat, és sokkal tovább tud fennmaradni.

Első lépesben a jogos félelmeinkkel és keserűségeinkkel kell szembenéznünk: miért születtünk pont ide, miért kell végignéznünk ahogy lassan lerongyolódunk és elfogyunk, miért kell cipelnünk egy pluszterhet az önmagában is embert próbáló posztszocialista mindennapokban, mi lesz a gyerekeinkkel, stb. Azután rá kell ébrednünk, az egyedüli nyerő stratégia, ha a hátrányainkból faragunk előnyöket. Ha megpróbáljuk megtálalni azokat a dolgokat, amiért jó szlovákiai magyarnak lenni. Amikor minap erről cseréltünk eszmét fórumtársaimmal, a következő előnyöket találtuk:

– a speciális helyzetünkből fakadóan nagyon mélyen átéljük az összetartozás felemelő érzését,

– a plusz nyelv jól jön a vállalkozáshoz, munkaszerzéshez, szórakozáshoz,

– a járulékosan megszerzett cseh/szlovák (szláv) kultúra (zene, film, irodalom) kiműveltebbé tesz,

– otthonosan tudunk mozogni Kelet-Közép-Európában,

– a földrajzi elhelyezkedésünknek és a szétszóródásunknak köszönhetően, nagy távolságokat átívelő kapcsolatrendszereink vannak (egy bodrogközinek nagy eséllyel van csallóközi ismerőse, Prágában elő barátja, magyarországi rokona).

Ez így elsőre, nem tűnik soknak, de állítom, a lehetőségeink 1%-át sem használjuk ki. Le kell számolnunk az állandó kifogáskereséssel. Csak rajtunk múlik, sikerül-e felépíteni egy szolidáris, egymás sikereit elismerő, egymást kölcsönösen segítő, az öregekről gondoskodó a fiatalokat inspiráló, nagyokat bulizó, szeretetalapú közösséget.

Jó hírem van. Ehhez nincs szükségünk se politikusokra, se az állam jóváhagyására, se új közigazgatási törvényre. Csak egymásra van szükségünk, és már holnaptól több mosoly lesz az arcokon, több vidámság az utcákon, több boldogság a szívekben.

Ha ön is szeretné megosztani véleményét, csatlakozzon a fórumhoz.